2021. október 21., csütörtök

Pel és a kopó - Hebden, Mark - Jelenlegi ára: 240 Ft

Pel és a kopó - Hebden, Mark
A rendőri munkát korszerűsíteni kell, határoznak Pel felügyelő főnökei Párizsban. Több számítógépre, több szociológusra van szükség, és legfőképpen több csapatmunkára. Párizsban bizonyára, gondolja Pel, de neki, a tősgyökeres burgundinak az a véleménye, hogy az ő területén elég csapat van már - igaz, ezek bűnözőkből állnak. A város két bandafőnöke benne volt a két legfrissebb, még felderítetlen erőszakos cselekményben (egyikük mit áldozat); és talán ide tartozik a harmadik rejtélyes eset is, a Jégszekrény éjszakai támadássorozata.
Ráadásul Rensselaer, a környék leggazdagabb üzletembere eltűnik. Hamarosan megérkezik ugyan a váltságdíjat követelő levél, csakhogy ennek feladója a rendőrség nem éppen olajozott csapatmunkája következtében kereket old. És felmerül a gyanú, hogy nem is emberrablásról van szó, hanem gyilkosságról.
Rensselaer felesége, lánya és veje csöppet sem izgatja magát a családfő eltűnése miatt. És azok sem, akik Rensselaernek dolgoztak az átalakított régi apátságban, ahol az üzletember passzióból lovakat és egy falka kopót tartott: a vadász és a felesége, valamint a vadászinas és a süketnéma algériai mindenes. Az egyetlen, akin a nyugtalanság jelei mutatkoznak, Archer, Rensselaer kedvenc kopója...
Miközben Pel felügyelő fényt derít a szövevényes ügyre, eldőlni látszik egy másik fontos kérdés is: sikerül-e Evariste Clovis Désiré Pelnek, a magánembernek - no nem a dohányzásról leszokni, hanem - meghódítani Madame Faivre-Perret-t?
Fordítók: Szuhay-Havas Ervin
Borító tervezők: Liener Katalin
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1988
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szikra Lapnyomda
ISBN: 9630745445
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 280 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 12. 00cm, Magasság: 20. 00cm
Súly: 0. 20kg
Állapot: Jó
Megjegyzés: Előzéklapján névbejegyzés.
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!  
[(**58994942**)]

Jelenlegi ára: 240 Ft
Az aukció vége: 2021-10-21 21:50 .