2021. március 21., vasárnap

Bibliai kislexikon 1984 BIBLIA - Jelenlegi ára: 1 800 Ft


Kiváló állapotban 
(26)
 
A Gecse Gusztáv és Horváth Henrik által írt és szerkesztett kislexikont mindazok figyelmébe ajánljuk, akik részletesebben utána akarnak nézni egy-egy bibliai fogalomnak, szereplőnek, vagy eseménynek. Azoknak is érdemes kézbe venni a kötetet, akik jól ismerik a Bibliát és más vallásos irodalmakat, mert tudásuk rendszerezésében nagy segítséget nyújthat ez a munka.
"A Biblia a hivatalos statisztikák szerint a világ egyik legelterjedtebb könyve. Egyedül a Brit és a Külföldi Bibliatársulat több mint hétszáz nyelven jelentetett meg teljes bibliafordítást, illetve bibliai részleteket. A keresztény egyházak és részben a zsidó vallás (Ószövetség) ezt tekintik - Istentől sugalmazott szövegként - hitük legfőbb alapjának. Az emberiség történetének a Biblia ugyanakkor olyan több ezer éves kultúrtörténeti és irodalmi dokumentuma, mely keletkezésétől kezdve érezteti hatását. Hatott a társadalomra, befolyásolta a gondolkodást, politikai, hatalmi harcok igazolásául szolgált, inspirálta az irodalmat és a művészetet. "
 
A Bibliai kislexikon igyekszik rávilágítani a Biblia keletkezési problémáira. A benne szereplő személyekre és történetekre pedig úgy vet fényt, hogy a modern kutatási eredményeket is felhasználja, esetenként pedig a megfelelő társadalmi és vallástörténeti előzményeket is figyelembe veszi.
A terméket szívesen postázom!
Személyes átvétel: Budapest XIII. Kerület. Kék metró, LEHEL. tér, BULCSÚ utcai kijárat. Szinte bármikor.
Kérem, sikeres vásárlás esetén egy héten belül a postaköltséggel megemelt összeget átutalni szíveskedjenek. Személyes átvételnél is kérem az egy hét betartását.
Egy hét után az árút ismét felteszem és a transz-akciót negatívnak értékelem.


Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2021-03-21 17:20 .